A gyógyszer indukálta állcsontnekrózis az antireszorptív gyógyszerek ritka mellékhatása, amely jelentősen rontja az érintett betegek életminőségét. A betegség több faktor együttes jelenléte esetén alakul ki. Ilyen fontos patogenetikus tényezők például a gyulladás, a csontremodelling gátlása, vagy a genetikai hajlam. A ritka mellékhatás 2003-as első leírása óta egyre növekvő számú adat utal a genetikai faktorok lehetséges szerepére a beteg­ségben. A molekuláris biológia fejlődésével a DNS bázissorrendjét vizsgáló módszereken túl e kórképben is megjelentek az újabb módszerek, például miRNS-, illetve génexpressziós vizsgálatok is.

A rákos sejtek azért maradnak életben, mert képesek elrejtőzni a szervezet immunrendszere elől, kikerülve az állandó őrjáratban lévő rákellenes T-sejteket.

Az agyalapi mirigy elégtelenségén azt értjük, hogy a mirigy egy vagy több hor­monjának elválasztása csökken vagy leáll, gyakran súlyos következményekkel. A cikk kóroktani és kórélettani alapokon ismerteti a kórismézés és a kezelés főbb tudnivalóit. A szerzők szeretnének hozzájárulni ahhoz, hogy a célszervek nem specifikus tünetekkel járó funkcionális deficitje esetén a nem endokrino­lógus kollégák gondoljanak a hypophysis elégtelenségének lehetőségére is.

Egy új felfedezés “leránthatja a maszkot” a rákos sejtekről, kiszolgáltatva azokat az immunrendszer rendfenntartóinak.

Ausztrál kutatóknak sikerült pontosan leírniuk a természetes ölősejtek képződését szabályozó transzkripciós faktorok működését.

Manapság egyre több ismeretre teszünk szert a rosszindulatú daganatok ge­netikai hátterét, sajátosságait illetően. Az utóbbi néhány évtizedben beveze­tésre került célzott szekvenálási módszerek bizonyos tumortípusok esetében bőséges információt szolgáltattak a daganat kialakulásához vezető genetikai eltérésekről, illetve azokról a genetikai faktorokról, melyek meghatározzák a daganat viselkedését és progresszióját. Az újgenerációs szekvenálás alkalmas lehet a genomikai célpontok azonosításában, ennélfogva előrehaladott szolid tumorok esetében potenciálisan szerepet játszhat a terápia megtervezésében.

A tüdőrák a legnagyobb halálozású tumortípus szerte a világon, melynek kedvezőtlen halálozási adataiért jórészt az tehető felelőssé, hogy késői stádiumban kerül sor a diagnózis felállítására, amikor a rendelkezésre álló kezelési módszerek már rosszabb terápiás eredményeket ígérnek. A korai felismerés és kezelés jelentőségét az is hangsúlyozza, hogy a tüdő rosszin­dulatú daganatainak incidenciája továbbra is emelkedő tendenciát mutat.

A regionális mozgásszervi fájdalmak leggyakrabban adott mozgásokat végrehajtó anatómiai struktúrák degeneratív és gyulladásos elváltozásaiból származnak. Eredményes gyógyszeres kezelésükhöz a fájdalom patomechanizmusának (nociceptív, neuropathiás, centrális) megfelelő hatóanyag kiválasztása szükséges. E választás során a helyi hatású hatóanyagok és készítmények (elsősorban gélek és tapaszok) kínálnak kedvező, hatásos és biztonságos lehetőséget.

Az erőkifejtéshez és az erőbehatásoknak való ellenálló képességhez meg­felelő ellenállási (tehetetlenségi) nyomatékkal rendelkező csontozatra van szükség. Ezt a mechanikai feltételrendszert a mozgásérzékelés alapján kialakuló csontminőségnek kell biztosítania.

Minden immunitás egyben sejtes immunitás is. Sejtek szerepelnek az im­munreakciók forrásaiként és célpontjaiként egyaránt. Sejtek vesznek részt közvetlenül vagy közvetve a veleszületett (természetes) immunitás minden mechanizmusában, valamint a szerzett (adaptív) immunválaszban is. Ami a közvetlen részvételt illeti, szűkebb értelemben a sejtek által végrehajtott-mediált immunitást nevezték korábban celluláris immunválasznak. A jelen összefoglaló célja a sejtközvetített (celluláris), T-limfocitákon alapuló im­munitás rövid jellemzése.